Szombat

 Miséző pap Gyóntató pap
SÁRVÁR – Szent László Templom reggel 08:00 Óra +Berta Ferenc n. Fonyó Mária Orbán István Bokor Zoltán
+Gyermekeik
előeste 19:00 Óra +Kiss és Varga nagyszülők Bokor Zoltán Bokor Zoltán
SÁRVÁR (SÁRI) – Szent Miklós Templom előeste 18:30 Óra +Bíró Imre és fia Imre Huszár Balázs Wimmer Roland
+Bíró és Miletics szülők
BÖGÖT – Assisi Szent Ferenc Templom előeste 16:30 Óra +Kondor Gyula Wimmer Roland

20:00 órakor az ifjúsági csoport találkozója a Szent László Plébánia közösségi termében. Minden középiskolás és egyetemista korú fiatalt szeretettel várunk!

Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből

Fontoljátok meg, kedves testvéreim, amit mondott az Úr: Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába (Lk 10,2). Tinektek kell tehát értünk imádkoznotok, hogy mi meg tudjuk tenni, ami kijár nektek, nehogy lusta legyen a nyelvünk a buzdításra, és ha már az igehirdetői állást elfoglaltuk, nehogy e némaságunk vádoljon minket az igazságos bíró előtt. Gyakran megtörténik, hogy a saját bűneik miatt van megkötve az igehirdetők nyelve. Gyakran pedig a hallgatóság bűnös lelkülete akadályozza meg vezetőit abban, hogy eredményesen tölthessék be igehirdetői szolgálatukat.

Az oldalt jelenleg látogatja: 0      Letöltésszám 2011-12-02-óta: 1359245
mind – siem 2011