Szent László és Szent Miklós Plébániák hírei: 2021. szeptember 3-17.

Szent László és Szent Miklós Plébániák hírei: 2021. szeptember 3-17.

-A nyár elmúltával hálás szeretettel gondolunk azokra a buzgó katolikus családokra, akik a nyári hónapokban is minden vasárnap, minden szentmiséjén szerető buzgóságukkal megtöltötték mindkét sárvári templomot. Nagy öröm a lelkipásztorok számára a Hívek ragaszkodó, és hűséges szeretete. Isten bőséges áldása legyen a jóra törekvő családok életén!

-Szeptember 5-től 12-ig lesz Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Plébániánk három napon vesz részt közel 500 fővel.

-Azok a hittanos gyermekek és középiskolába vagy egyetemre járó fiatalok, akik tiszta lélekkel szeretnék kezdeni az új tanévet, a Szent László templomban vasárnap minden szentmise alatt, hétköznaponként pedig reggel 8 órától és este 19 órától végezhetik el szentgyónásukat. A Sári templomban a vasárnapi szentmisék alatt és hétköznapokon este 18.30 órától lehet gyónni.

-A Gárdonyi és a Nádasdy iskolába járó hittanosok számára szeptember 5-én vasárnap a délelőtt 9 órás diákmisén lesz a tanévnyitó Veni Sancte a Szent László nagytemplomban. A Sári templomhoz tartozó Gárdonyis és Nádasdys diákok számára szeptember 5-én vasárnap a délelőtt 10 órás nagymisén lesz a tanévnyitó Veni Sancte. Szeretettel kérjük a jó szülőket, hogy gyermekeikkel együtt jöjjenek ezen a vasárnapon is a szentmisére! A tavasszal elsőáldozó és bérmálkozó 3. és 8. osztályosok feltétlenül a Szüleikkel együtt jöjjenek, mert ekkor tudatjuk a bérmálással és elsőáldozással kapcsolatos tudnivalókat.

-Pásztori szeretettel buzdítjuk a katolikus családokat, hogy a vasárnapot szentmisével mindig szenteljék meg. Elsőáldozáshoz és bérmáláshoz csak azok a gyermekek járulhatnak, akiknek a családja komolyan veszi a hitét, és lelkiismeretesen járnak templomba. A szentségekhez való járulás minimális feltétele az általános iskolában 8 évig a hitoktatáson való részvétel és a vasárnapi szentmise.

-Felhívjuk az Állami iskolákba beiratkozott 1. osztályos gyermekek szüleinek a figyelmét, hogy a kereszteléskor tett ígéretüknek megfelelően kérjék gyermekeik számára a Katolikus hitoktatást!

-Csütörtökönként az esti szentmise előtt mindkét templomban rózsafüzért imádkozunk a lelkipásztorkodó papságért és új papi és szerzetesi hivatásokért.

-Fiatalabb nyugdíjasokat buzdítjuk a hétköznapi szentmiséken való áldozatos részvételre. Nagy szükség lenne a rendszeresen imádkozó áldozatos lelkű hívekre.

-Vasárnaponként délután 15.30 órakor litániát imádkozunk a családokért a kertvárosi kápolnában.

-Az új tanévvel újra indulnak a gitáros szentmisék mindkét templomban.

-Tisztelettel kérjük azokat a katolikusokat, akik ebben az esztendőben még nem rendezték egyházközségi hozzájárulásukat, tegyék meg a plébánia hivatalok ügyfélfogadási idejében. A közteherviselés legyen lelkiismeretbeli kötelességünk.

Az oldalt jelenleg látogatja: 1      Letöltésszám 2011-12-02-óta: 1345386
mind – siem 2011