Gondolatok Advent 1. vasárnap

Ádvent első vasárnapjával az Egyház új liturgikus évet kezd. Mint minden liturgikus időszak, az Ádvent is több, mint csak puszta visszaemlékezés egy múltbéli eseményre. Emlékezni a liturgiában annyit jelent, mint megújítani, feleleveníteni, újra átélni egy eseményt. Minden liturgikus emlékezés felelevenít egy találkozást Isten és ember között, és ennek a találkozásnak a lényege újra valósággá lesz, Isten kegyelmének kiáradása. Ha tehát ma és egész Ádventen keresztül Urunk eljövetelét várjuk, akkor ez nem csupán visszaemlékezés arra, hogy kétezer évvel ezelőtt megtörtént Jézus Krisztus eljövetele, hanem valóság, valódi Isten-várás. Jézus Krisztus ma is megtestesül mindannyiunk életében, akik várjuk őt. Ádvent ünneplése az Isten eljövetele utáni vágy és megtérés tudatosítását, átélését jelenti. Ebben az időszakban újra megéljük, hogy Isten belép sötétségünkbe. Az a tudat pedig, hogy ez a belépés történelmileg már megtörtént, örömmel tölt el bennünket, mert imánkra, hogy „Jöjj el Urunk!” halljuk mindjárt a választ is: „Az Úr már eljött!”Az egész ádventi lelkület három gondolatkörre, három hangulatszínre osztódik: sóvárgás, ima, öröm. Ezt a három ádventi lelkületet mintegy megtestesíti három nagy személyiség, akikkel az ádventi olvasmányokban leggyakrabban találkozunk: Izajás próféta, Keresztelő Szent János és Mária. Három kor képviselői, három lelkület hordozói ők.

  1. Izajás próféta a „sóvárgások férfija”. Izajás Izraelnek olyan történelmi időszakában élt, amikor az amúgy is széthúzó nép politikai intrikák játékszere lett. Izrael fénykora hanyatlóban volt amit a nép úgy élt meg, hogy Istenük elhagyta őket. Izajás próféta igyekezett hitet és reményt adni honfitársainak. „Legyetek bátrak, ne féljetek, itt a ti Istenetek!” – kiáltotta oda nekik és ez a kiáltás nem pusztán költői fogás, vagy szónoki frázis, hanem mélyen átélt személyes meggyőződés volt. Izajás rendületlenül hitte, hogy Isten valóra váltja majd népének tett ígéretét és tényleg elküldi a megígért Szabadítót. A Próféta szíve megrendült ettől a gondolattól s feltört lelkéből a legszebb ádventi ima: „Harmatozzatok égi magasságok és adjátok meg nekünk a Megváltót!” Izajás próféta ma is szól, ma is bátorít és bátorítására nekünk is szükségünk van. Nem könnyű ugyanis mindig felismerni a köztünk jelenlévő Istent. De mi is rendületlenül hisszük, hogy itt van és ez a hit új lelkesedéssel tölt el bennünket.
  2. Keresztelő Szent János a „puszták embere”. A puszta bibliai fogalom. A zsidó nép a pusztában élte meg legközvetlenebbül Isten jelenlétét. Ez a tapasztalat befolyásolta egész vallásos magatartásukat. A próféták gyakran vonultak vissza a pusztába, hogy ott meghallják Isten hozzájuk intézett szavát. Keresztelő Szent János szintén a pusztában készült küldetésére. A puszta a Bibliában a lélek magányát jelenti, az elmélyülés, a magunkba vonulás csendes óráit. Isten szava csak ilyen csendben válik hallhatóvá. De az Isten szava nem maradhat a szívbe zárva, az mindig alkotó szó, ezért el kell vinni másokhoz, szükségszerűen dinamizmussá válik. Keresztelő Szent Jánosról is azt olvassuk, hogy miután eljutott hozzá Isten szava a pusztában, „ő bejárta a Jordán egész környékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára” (Lk 3, 3). A pusztától a Jordánig és vissza – ez a keresztény lelki élet dinamikája, dialektikája. Ima és tevékenység. Ádvent a lelki puszta időszaka, a csendes, elmélyült Istenvárás pusztája.

    3. Mária, a boldog kismama. A Boldogságos Szűz Mária Ádvent legkedvesebb alakja. Ő már nem csak hiszi, hanem tudja, hogy a Megváltó közöttünk van. Ez szíve boldogságának titka. Az igazi öröm mindig egy féltve őrzött titokból ered. Mária már szívében hordja a legnagyobb Titkot, ezért öröme határtalan. Van-e a mi szívünknek is titka, amely örömmel tölt el bennünket? Vagyunk-e mi is Máriák, akik örömmel hordozzuk magunkban Istenünket?Ádvent – három személy: Izajás, János, Mária. Ádvent – három hangulat: fájó vágyakozás, puszták imádkozó magánya, boldog biztonság. Három kép, három üzenet. Ádvent nem csupán emlékezés, hanem valóság: imába mélyült Isten-várás, amely örömmel tölt el bennünket.

Ádvent az Isten-várás pusztája. Tudunk-e mi pusztát találni, pusztába vonulni a mindennapi élet zajlása közepette is? Tudjuk-e egy kicsit idegeneknek érezni magunkat ebben a zajos világban? Mindezt csak azért, hogy meghalljuk Isten szavát, mert hiszen az a hivatásunk, a küldetésünk a világban, hogy a pusztában kiáltónak a szava legyünk akik életükkel, szavukkal, tetteikkel végigjárják Keresztelő Szent János útját a pusztától a Jordán vidékéig és azon túl, be a városokba, hogy aztán újra visszatérjenek a pusztába tovább várni, figyelni az Isten szavára. Ádvent most ismét ilyen visszatérés, visszavonulás a pusztába, önmagunkhoz, Istenünkhöz. Ádvent az elmélyülés, sóvárgás, lelkiismeret vizsgálat, befelé való fordulás ideje.

Az oldalt jelenleg látogatja: 0      Letöltésszám 2011-12-02-óta: 921642
mind – siem 2011