Gondolatok Nagyböjt 3. vasárnap

Nagyböjt harmadik vasárnapjának első olvasmánya Mózes vergődését tárja szemünk elé, akit majdnem megkövez a nép, amiért nem tesz csodát és nem fakaszt vizet a sziklából. A csoda végül is megtörténik, de nem Mózes erénye miatt, hanem Isten jóságából. A gondviselő Istenről szól ez az esemény.

Szent Pál is Isten szeretetéről zeng himnuszt a rómaiakhoz írt levélben: kifejti, hogy Jézus meghalt értünk, amikor még bűnben voltunk. Az evangélium viszont szemléletes módon hozza emberközelségbe Isten szeretetét, amely Jézus Krisztusban jelent meg köztünk.

Csodálatosan szép Jézus találkozása a szamaritánus asszonnyal. Sok mindenről elgondolkodhatunk ennek az eseménynek a kapcsán. Ellágyultan gondolhatunk Jézus gyengéd szeretetére, amellyel felkarolta ezt az elesett asszonyt, aki saját tragédiájából kiindulva öntudatlanul is Istent kereste. Van, aki ebben e jelenetben Jézus forradalmi magatartását látja, mivel nyilvánosan szóba mer állni egy asszonnyal, éspedig idegennel, ami abban az időben elképzelhetetlen volt. Jézus merészsége még a tanítványokat is meglepte.

Van azonban ennek az evangéliumi eseménynek egy időtálló üzenete, amelyik mindenki számára fontossá válik életének egy pillanatában. Fontoljuk meg, mekkora meglepetést jelentett az asszony életében ez a nem várt találkozás. Ki volt ez a szamaritánus asszony és milyen tapasztalatokkal terhelten bandukolt a kút felé? Egy teljesen közönséges, hétköznapi asszony, akinek talán egyetlen rendkívülisége az öt rosszul sikerült házassága volt. Mindenesetre nagy élettapasztalattal rendelkezett és talán már semmi sem volt képes meglepni őt, semmin sem csodálkozott többé. Nem sokat várt már sem az emberektől, sem az Istentől. Ez kitűnik cinizmusából, amikor szinte csúfondárosan kérdezi Jézustól, hogy van az, hogy zsidó létére szóba áll egy szamaritánus asszonnyal? Az asszony igen jól ismerte a zsidókat, de honfitársait is, a férfiakat de saját magát is, valamint népének vallásosos szokásait. Valószínűleg már semmit sem remélt a jövőtől, semmit sem várt az élettől, nem nagyon lehettek már álmai, valószínűleg már nem is volt túl fiatal.

De akkor, egy egészen váratlan találkozásban ott a kútnál, az asszony belefut élete legnagyobb meglepetésébe: Jézusba. Jézus kezdeményezi a beszélgetést, minden előkészület, minden bevezetés, minden magyarázkodás nélkül, de elég világosan ahhoz hogy az asszony megértse: itt valami igen fontos történik az ő további életére vonatkozóan.

Ez az evangélium nagyszerű üzenete felénk is. Nem nehéz magunkra ismerni az élet kiábrándulásai súlyától elkeseredett asszonyban. Mi is már megtapasztaltunk sok mindent, minket is értek már kiábrándulások, sikertelenségek, nekünk is vannak meghiúsult álmaink. Talán már mi sem várunk nagy dolgokat a jövőtől, nem hiszünk a meglepetésekben.

Ez a mai evangélium azt üzeni, hogy minden emberi életben létezik a meglepetéseknek egy kútja, amelynél Jézus vár bennünket, és ahol kinyilvánítja az életünkre vonatkozó igazságot, amint ennek az asszonynak is megmondta mindazt, ami nem volt jó a múltjában. Ugyanakkor bennünket is hív, akárcsak a szamaritánus asszonyt, egy új életre, egy új kezdetre, egy új irányvételre. Nekünk csak arra kell ügyelnünk, hogy ne meneküljünk el a találkozás elől.

Ennek az evangéliumi jelenetnek a főszereplője azonban nem a szamaritánus asszony, hanem Jézus. Már említettük gyengéd, megértő szeretetét, de figyeljünk fel arra is, hogy nem azt mondta az asszonynak, hogy jól cselekedett, hanem, amint ez kitudódik később az asszony elbeszéléséből, Jézus világosan tudtára adta, hogy ismeri múltját, minden jót és rosszat amit tett vagy amit elmulasztott. Isten minket is ismer, nincs értelme színészkedni előtte.

Jézus feltárta az asszonynak a hiteles istentisztelet titkát: az Atyát igazságban és lélekben kell imádni. Ebből egyesek azt vélték kiolvasni, hogy az egyház liturgiájának, hagyományainak, istentiszteleti szabályainak nincs értéke. Jézus ezt nem mondta. Nem azt mondta az asszonynak, hogy hagyjon fel eddigi vallásos gyakorlataival, hanem, hogy öntsön azokba lelket. Ez a buzdítás ma is aktuális. A szamaritánus asszonynak ezt Jézus mondta, minket viszont így buzdít a Katolikus Egyház Katekizmusán keresztül: „Az Egyház liturgiájában az Atyaistent áldjuk és imádjuk, mint a teremtés és az üdvösség minden áldásának forrását…”

Az oldalt jelenleg látogatja: 1      Letöltésszám 2011-12-02-óta: 826373
mind – siem 2011