Gondolatok Nagyböjt 2. vasárnap

Nagyböjt második vasárnapjának evangéliuma Urunk színeváltozását mutatja be. A teológia ezt az eseményt úgy tudja legjobban értelmezni, mint Urunk istenségének kinyilatkoztatását. Jézust maga az Atya mutatja be a három tanítványnak, a két ószövetségi próféta Mózes és Illés pedig tanúként állnak a fényességtől elvakult tanítványok szeme előtt. Lehet azonban ezt az evangéliumi jelenetet úgy is értelmezni, mint keresztény mivoltunk alapmodelljét. Az eseményt ugyanis öt pillanatfelvételre tudjuk felbontani.

          Első pillanatfelvétel: Jézus magához szólít hármat tanítványai közül: Pétert, Jakabot és Jánost. Ez azt jelenti, hogy nem minden tanítvány lehetett jelen, hanem csak azok, akiket Jézus kiválasztott és meghívott. Megfontolhatjuk azt is, hogy pontosan ez a három kiválasztott tanítvány lesz majd Jézus halálfélelmének is tanúja az olajfák hegyén.

          Második pillanatfelvétel: Jézus egy igen magas hegyre vezeti fel őket. Leginkább a Tábor hegyre gondolunk itt, amely nem túl magas ugyan, de nehezen megmászható. A lényeg itt azonban nem a hegy, hanem a tény, hogy Jézus valamiképpen kiszakította ezeket az embereket a hétköznapokból és egy magányos helyre vezette őket, hogy ott imádkozzanak. A hegy ugyanis a Szentírásban mindig az ima és az isteni kinyilatkoztatás helye. Mózes a Sinai hegyen kapta meg a kinyilatkoztatást és a Tízparancsolatot.

          Harmadik pillanatfelvétel: Jézus azért vitte fel a három tanítványt a hegyre, hogy vele legyenek. A központi szereplő itt Jézus, nem a tanítványok,  akik még nem is tudják, hová vezeti őket Jézus és miért teszi ezt, de megbíznak benne és készségesen követik őt.

          Negyedik pillanatfelvétel: Jézus megdicsőült alakban jelenik meg előttük a hegyen. Ez azt jelenti, hogy a tanítványok megpillantották Jézusnak egy új arcát, amely eddig még rejtve volt előttük.

          Ötödik pillanatfelvétel: A csodálatos jelenet után Jézus visszavezeti tanítványait a völgybe, a mindennapi életbe.

          Ez az öt pillanatfelvétel keresztény mivoltunk útmutatója.

          Első útmutató: Minket is Jézus hívott meg, úgy mint a három kiválasztott tanítványt. Kereszténynek lenni nem csupán a mi döntésünk, hanem Isten kiválasztására adott válaszunk. Ennek vannak következményei. Néha úgy érezzük, nagyszerű dolog kereszténynek lenni, hálásak vagyunk azért, hogy van hitünk, Egyházunk, Pápánk, papjaink, templomaink, ahol imádkozhatunk. Jézushoz való tartozásunknak azonban van ára is. Néha nehézségek követik keresztény mivoltunkat. Megkülönböztetésben részesülünk,  lemosolyognak,, maradinak tartanak bennünket. Kereszténynek lenni nem pusztán a keresztény igazságok értelmi elfogadása, hanem Jézus iránti bizalom és szeretet.

          Második útmutató: Jézus magas hegyre vitte fel a tanítványokat. A kereszténység igen hasonlít a magas hegyhez. Jézus magas eszményekre hív bennünket: ellenségszeretet, feltétel nélküli megbocsátás, nagylelkűség, hűség a házasságban, stb. Ne zavarjon bennünket, ha hitünk és meggyőződéseink miatt lemosolyognak bennünket: aki nem hisz Jézus Krisztusban, úgysem érti meg, miért viselkedünk így vagy úgy. Sokan nem értették meg Assisi szent Ferencet, aki mindenről lemondva Krisztus szegénye lett, Kalkuttai Teréz anyát, aki vállalta a legszegényebbek sorsát, Charles de Foucauld-t, aki a beduinok között lett beduin és halt vértanúhalált.

          Harmadik útmutató: Jézus azért vitte fel a hegyre tanítványait, hogy vele legyenek. Jézussal lenni: ez keresztény mivoltunk lényege. A kereszténység nem a törvények, tilalmak és parancsolatok, hanem a szeretet vallása. Hitünk középpontjában Jézus áll, akiről szent Pál megrendülve vallja: „Szeretett engem és átadta magát értem.” Imánk és istentiszteletünk középpontjában Jézus áll.

          Negyedik útmutató: Jézus megmutatta tanítványainak dicsőséges arcát.  Keresztény lelkiségünk dinamizmusa abban áll, hogy újra és újra felfedezzük Jézus valamelyik arcát, amelyikre éppen szükségünk van: szenvedő arcát, ha szenvedünk, irgalmas arcát, ha bűn terhe kínoz, dicsőséges arcát, ha úgy érezzük, a világon elburjánzott a rossz.

          Ötödik útmutató: Jézus visszavezette tanítványait a völgybe. A kereszténység nem csak az ünnepek, hanem a hétköznapok vallása. Hitünket a mindennapok ügyes-bajos tevékenységei között éljük. Kívülről semmiben sem különbözünk azoktól, akik nem hisznek Jézus Krisztusban. De a tanítványokhoz hasonlóan, a keresztséggel valami lényeges változás történt bennünk: láttuk Jézust. Ezért életünk a szeretet vágányán fut tovább.

          Urunk színeváltozása arra hívja fel figyelmünket, hogy életünk kalandja nem a véletlen műve, hanem Isten vezet bennünket a különféle élettapasztalatokon keresztül. Valamiképpen előkészíti az utat a következő eseményekre életünkben, amint a tanítványokat is előkészítette Jézus saját szenvedésére. Élettapasztalataink nincsenek elkülönítve egymástól, hanem beépülnek Isten ránk vonatkozó láthatatlan, de szeretettel átszőtt tervébe.

Az oldalt jelenleg látogatja: 1      Letöltésszám 2011-12-02-óta: 826378
mind – siem 2011