Gondolatok Nagyböjt 1. vasárnap

Legnagyobb ünnepeinkre, a karácsonyra és a húsvétra úgy készülünk, hogy
lélekben a pusztába vonulunk. A karácsonyi előkészületként szolgáló
adventi időszakban Keresztelő Jánoshoz megyünk a pusztába, aki a
megtérést és bűnbánatot hirdeti, ezzel készítve fel bennünket a
megváltó érkezésére. A húsvéti előkészület, a nagyböjt pedig azzal
kezdődik, hogy Jézussal vonulunk ki a pusztába. A puszta csendje
kiválóan alkalmas arra, hogy csendet teremtsünk lelkünkben. Olyan
csendet, amelyben megszólal Isten. Csendet, amelyben meghalljuk Istent.
Csendet, amely elnémítja személyes szándékainkat, akaratunkat és
vágyainkat, és teret enged annak, hogy megismerjük Isten szándékát,
átadjuk neki akaratunkat és az ő vágya, terve valósuljon meg
életünkben. Kivonulunk a pusztába, hogy megtaláljuk a csendet. Azt a
csendet, amelyben Isten van jelen és ő munkálkodik. Az életünket
átalakító csendet. A lelki megújulást, újjászületést nyújtó csendet. Az
imádságra ösztönző csendet. A lemondásra és a böjtre nevelő csendet. A
nagylelkű adakozásra buzdító csendet. Az élet értelmére rámutató
csendet. A szenvedés elfogadására tanító csendet. A halálba szenderülés
csendjét. A feltámadást váró csendet. Mennyi csodát rejt számunkra a
puszta! Mennyi titkot őriz! Mennyi új felfedezés vár minket ebben a
csendben! A puszta megszólaló csendjében. A puszta bűnbánatra indító
csendjében. A pusztaság Isten felé irányító csendjében.
Ez a jelképes puszta az, amelyben meghallhatjuk a krisztusi örömhír
lényegét: Isten megbocsát. Isten irgalommal fordul hozzánk. Nincs okunk
a félelemre, nem kell tartanunk az isteni büntetéstől, ha felélesztjük
magunkban az Isten iránti szeretetből fakadó bűnbánatot. Isten kész
eltörölni bűneiket, megbocsátani nekünk.
Hol jelentkezik számunkra mégis a kísértés? Először is ott, hogy nincs
bűn. Nem érezzük azt, hogy egyes cselekedeteinkkel szembefordulunk
Istennel. És itt még nem is minősítettem e cselekedeteket rossznak,
károsnak vagy vétkesnek. Ezzel azt akarom mondani, hogy bizonyos
helyzetekben nem érezzük, nem tudatosul bennünk, nem vesszük észre,
hogy rosszat teszünk, kárt okozunk a másik embernek, megszegjük az
emberek közötti kapcsolatok alapszabályait, azaz egyszóval bűnt
követünk el. A bűn nem létezik számunkra. Nem minősítjük tetteinket sem
jónak, sem rossznak, hanem megtettük és ennyi. Ez a teljes
felelőtlenség. Nincs bűn, tehát nincs szükség bűnbánatra sem.
A kísértés második területe az, hogy nincs bűntudatunk. Nincs meg
bennünk az őszinteség és alázat, amely elengedhetetlenül szükséges
ahhoz, hogy felismerjük, belássuk bűneinket. Jónak, szentnek, igaznak
tartjuk magunkat, s azt hisszük, hogy Isten tetszését leli bennünk. De
ezzel csak ugyanolyan farizeusok vagyunk, mint akiket éppen
kétszínűségük miatt ostorozott egykor Jézus. Csak egy farizeus
gondolhatja azt, hogy neki nincs bűne! A bűntudat hiányának hátterében
egyértelműen az húzódik meg, hogy nem akarjuk vállalni
cselekedeteinkért a felelősséget, s nem gondolunk arra, hogy azoknak
következményei lesznek.
A harmadik kísértés pedig akkor ér minket, amikor nem hiszünk Isten
irgalmában. Nem akarjuk elhinni, hogy Isten irgalma nagyobb a
bűneinknél. Azt gondoljuk, hogy bűneink és engedetlenségünk miatt olyan
távol vagyunk Istentől, hogy már sosem tudunk visszatérni hozzá és ő
sem talál meg bennünket. Olyannyira kiszakítottuk magunkat Isten
szeretetéből, hogy sosem lehetünk újra méltók arra. Úgy bemocskoltuk
vétkeinkkel lelkünk ruháját, hogy még Isten sem képes lelkünket új,
ragyogó ruhába öltöztetni. Olyan bűnöket követtünk el, amelyek miatt
nincs többé helyünk mennyei Atyánk házában. E mondatokkal a tékozló
fiúról és az ő irgalmas atyjáról szóló példabeszédre (vö. Lk 15,11-32)
utalok, amely egyértelműen tanítja, hogy az irgalmas Isten mindig vár
bennünket.
Segítsen bennünket a nagyböjti időszak e kísértések legyőzésében!

Az oldalt jelenleg látogatja: 0      Letöltésszám 2011-12-02-óta: 826378
mind – siem 2011