Gondolatok Urunk megkeresztelkedése

Az első olvasmány Izajás próféta könyvéből van: az Úr szolgájáról énekel, akiben könnyen Jézusra ismerünk, annál is inkább, mert maga Jézus hivatkozott erre a szövegre, amikor messiási küldetését jellemezte: „szelíd, jóságos küldöttként érkezik, aki a megtört nádszálat nem töri össze.” Ebben viszont mindannyian könnyedén magunkra ismerünk, hiszen oly gyakran érezzük magunkat megtört nádszálnak.

          A második olvasmány az Apostolok cselekedeteiből van. Szent Péter beszédét olvassuk. Az Apostol kifejti, hogy Jézus, ahol csak, mindenütt jót tett. Ez érvényes napjainkban is: ahová beengedik Jézust, ott ő csak jót cselekszik.

          Szent Máté evangéliuma elmondja Jézus megkeresztelésének történetét. Ez az esemény sokrétű üzenetet közvetít felénk. Az evangéliumok nem csak szavakkal szólnak hozzánk, hanem eseményekkel, jelképes cselekedetekkel, sőt magatartásokkal is. Ez utóbbival találkozunk a mai evangéliumban is. Jézus megkeresztelkedése három elfelejtett erényre hívja fel figyelmünket: engedékenység, alázatosság, szolidaritás. Az elsőt tükrözi János magatartása, a másik kettőt Jézusé.

          Az első elfelejtett erény, amelyet ebben az evangéliumi szakaszban megfigyelhetünk az engedékenység. Jézus odament Jánoshoz, hogy a többiekkel együtt megkeresztelkedjék. János azonban igyekezett visszatartani őt. János szabadkozik: „Nekem van szükségem a te keresztségedre, s te jössz hozzám?” Azt gondolhatnánk, hogy János kitart majd szabadkozásában, de viszonylag hamar enged Jézus kérésének. Mi valószínűleg nem így jártunk volna el, hiszen a legtöbb ember tudatában az engedékenység majdnem azonos a gyöngeséggel. Néha azt is lehet hallani, hogy az engedékenység arra vall, hogy valakinek nincsenek szilárd elvei, amelyek mellett hajlandó kitartani egészen a végsőkig. Ám ez nem így van. Az engedékenység a nagy jellemek erénye, az emberek közötti béke egyik feltétele. Az engedékenység a mindennapi együttélés fontos erénye és gyakorlására adódik bőven lehetőség, pl. a családban, ahol mindenkinek időnként engedni kell a maga követelményeiből, jogos elvárásaiból.

          A második elfelejtett erény, amit ebben az evangéliumi szakaszban megfigyelhetünk az alázatosság. János még mindig nem nyugszik bele a szerepek cseréjébe és figyelmezteti Jézust, hogy a dolgoknak fordítva kellene történnie: nem neki kellene megkeresztelnie Jézust, hanem Jézusnak őt. Jézus felelete mentes minden drámaiságtól: „Hagyjuk most ezt! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Ez az alázatosság hangja, amely arra utal, hogy az ember nem saját magára gondol, hanem a küldetésre, amelyet el kell végeznie, tehát másokra, akikhez küldetése szól. Az alázatosság nem csak, hogy elfelejtett, hanem gyakran lenézett erény. Az alázatos embert kicsit együgyűnek tartjuk. Ennek ellenére az alázatos ember nem esetlen. A bibliai szóhasználatban alázatos az az ember, aki megszabadult az önmagára vonatkozó illúzióktól, túlzott érzékenységtől. Az alázatos ember másokra és küldetésére irányítja tekintetét, nem pedig saját magára.

          A harmadik elfelejtett erény, amelyre ez az evangéliumi szakasz felhívja a figyelmünket a szolidaritás. Jézus beállt a sorba a többiek közé, a bűnösök és a vámosok közé. Talán meglep bennünket, hogy Jézus ennyire azonosította magát ezekkel az emberekkel. Ma olyan világban élünk, amelyben mindenki az előnyöket keresi. Az emberek büszkék arra, ha van jó összeköttetésük, ha soron kívül bejuthatnak valahová, és kissé furcsának tartanánk azt a valakit, aki nem akarna élni összeköttetéseivel. Képzeljük csak el, ha valaki bemenne egy hivatalba, és ezt mondaná: „Nekem kiutaltak egy lakást, mivel már évek óta barakkban élek. De elhatároztam, hogy várok még, adják oda valaki másnak, akinek nagyobb szüksége van rá.” Pontosan erre tanít bennünket a mai evangélium. Jézus sorba állt és várta, hogy János megkeresztelje. Szolidaritást vállalt a többiekkel.

          A szentek és lelki nagyok ezt megértették. Albert Schweitzer elment az afrikai őserdőbe és ott élt tovább a szegény őslakókkal. Boldog Damiaan de Vestuer atya elment a leprások közé és maga is leprásként halt meg Molokai szigetén. Charles de Foucauld elment a tuaregek közé és maga is nomádként élt. Nekünk nincs szükségünk arra, hogy bárhová is elmenjünk: lehetőségünk a szolidaritás erényének gyakorlására van otthon is.

Kérjük a mai nap kegyelmeként, hogy megértsük ezeknek az elfelejtett erényeknek fontosságát a mindennapi életben. Ha a béke emberei akarunk lenni környezetünkben, akkor azt csak ilyen evangéliumi erényekkel lehet elérni. Jézus nem önmagáért keresztelkedett meg, hanem miérettünk és ezzel velünk is szolidaritást vállalt. Köszönjük meg neki, hogy már ott a Jordán vizében ránk is gondolt. 

Az oldalt jelenleg látogatja: 0      Letöltésszám 2011-12-02-óta: 801890
mind – siem 2011