Gondolatok Advent 4. vasárnap

A vasárnapi evangélium egyszerű tényállással kezdődik: “Jézus Krisztus születésének ez a története…” Az átlagos zsidónak azonban ez a hétköznapi bejelentés nem volt ínyére. Nem így képzelték el a Messiás megjelenését, nem pólyás baba, sírdogáló újszülött formájában. Annak ellenére, hogy az írástudók ismerték a Betlehemre vonatkozó jövendöléseket, a népi vallásosságban a Messiásnak váratlanul, meglepetésszerűen kellett volna megjelennie, egyenesen a mennyből kellett volna érkeznie. Később is felrótták Jézusnak származását, amikor kifejtették, hogy tudják, honnan jött, ki az anyja és testvérei, ezért nem lehet a Messiás, mert róla nem lehet majd tudni, honnan érkezett. A zsidók túl hétköznapinak tartották Jézust ahhoz, hogy Isten küldöttjét lássák benne.

          Akárcsak a zsidók, mi is várjuk Istenünk eljövetelét. Álljunk meg egy pillanatra és fontoljuk meg, hogyan képzeljük el megjelenését? Hogyan látjuk működését a világban? Ez azért fontos, mert igen gyakran nem arról van szó, hogy Isten nincs jelen, hanem arról, hogy nem ismerjük fel, mivel másként képzeljük el érkezését és jelenlétét. Igen gyakran Jákobra hasonlítunk, aki álmából felriadva felkiáltott: „Valóban az Úr van ezen a helyen és én nem tudtam!” (Ter 28,16).

          A várva várt Messiás nem felhőkön és villámokon keresztül érkezett, hanem egy falusi fiatal nő kilenc hónapos terhessége útján, normális fejlődési folyamat kimeneteleként, amely magába foglalta a gyermekkor, a fiatalkor és a felnőttkor érési szakaszait. Mindez arra hívja fel figyelmünket, hogy a mi Istenünk a szürke hétköznapok Istene. Isten azokban az emberekben látogat meg minket is, akik körülöttünk születnek, élnek és meghalnak. Gyakran nehezebb Istent felismerni a hozzánk közel álló, nekünk ismerős emberekben, semmint a rendkívüli eseményekben.

          „Jézus Krisztus születésének ez a története…” Máté evangélista szavai azt jelzik, hogy Ádvent a vége felé közeledik. Mostantól kezdve ismerős, kedves jelenetekkel találkozunk az olvasmányokban: a Gyermek, angyalok és pásztorok. De a mai evangélium még tele van emberi drámával, amelyre jó lesz felfigyelnünk, mert mindannyiunk élethelyzetét tükrözik. Mária és József emberi és hitbeli drámájáról van szó.

          József első reakciója a hírre, hogy Mária gyermeket vár, teljesen emberi és csak arra a feltételezésre épülhetett, hogy Mária hűtlen volt hozzá. Ez a gondolat leteperte, szégyenbe és kiábrándultságba döntötte. Vallása ebben nem volt segítségére. Hithű zsidóként biztosan ismerte azt a törvényt, hogy a leányanyát inkább meg kell kövezni, semmint hogy szégyent hozzon a kiválasztott népre. József nagyságáról vall a tény, hogy a megkövezés nála nem jött számításba. Nem volt bosszúálló ember. Elhatározta, hogy csendben félrevonul és egyedül él tovább fájdalmával.

          Mária helyzete sem volt kevésbé drámai. Őt is érzelmek tengere borította el. Önzetlenül átengedte magát Isten akaratának. Most azonban Jeremiás próféta szívszaggató szavai kellettek, hogy csengjenek fülében: „Az Úr szava csak gyalázatomra vált és csúfságomra” (Jer 20,8). Úgy tűnik, Isten furcsa dolgokat képes művelni barátaival. Egész biztos, hogy Mária Istenhez folyamodott segítségért. Végül is Ő helyezte méhébe a megígért Messiást. Valójában nem igen értette, mi is történik vele és hogyan alakulnak majd a dolgok, de hitt abban, hogy Isten tudja, mit művel és megbízott benne.

          Józsefről még csak annyit, hogy válsága nem okozott neki álmatlan éjszakát. Ő is bízott Istenben, ezért lefeküdt és csendesen elaludt. Isten álmában bátorította, hogy vegye magához Máriát és ennyi elég volt neki. Akárcsak Mária, József sem értett sok mindent, ami körülötte történt de nem követelte, hogy betekintést nyerjen Isten terveinek titkába. Ő is meg volt elégedve annyival, hogy Isten alázatos szolgája legyen. Mária és József nagyszerűen illettek egymáshoz, amire szükségük is volt, belegondolva mindabba a sok megpróbáltatásba, amelyek házasságuk folyamán érte őket.

          Félreértések, téves feltételezések, félelmek és kiábrándulások minden élet velejárói. Néha József helyzetében érezzük magunkat, amikor a jövőre vonatkozó szép álmaink törnek össze egy pillanat alatt. Máskor Mária helyzetében találjuk magunkat, amikor tévesen ítélnek meg bennünket. Bármilyen is legyen válságunk, Isten nem hagy magunkra bennünket. A mi részünkről csak azt várja el, amit József és Mária előttünk megtett: vessük belé, Istenbe, minden bizalmunkat és lépjünk rá a remény útjára.

          A mai evangélium két fontos tanulságot tartalmaz. Az első: amikor Isten belép valaki életébe, vele együtt megérkeznek a nehézségek is. Másodszor, amikor megérkeznek a nehézségek, velük együtt megérkezik Isten is. 

Az oldalt jelenleg látogatja: 0      Letöltésszám 2011-12-02-óta: 862897
mind – siem 2011