Gondolatok Úrnapján

Úrnapja első olvasmánya a Teremtés könyvéből vett szakasz, amelyben arról olvasunk, hogy Melkizedek, a magasságbeli Isten papja, kenyeret és bort hozott Ábrahámnak és Isten áldását kívánta neki. Emlékeztető ez arra, hogy a mindennapi betevő falatunk Isten ajándéka, amiért hálásak vagyunk neki és az embereknek, akik elkészítik azt.
A második olvasmányban Szent Pál magyarázza korintusi híveinek a Szentmise méltóságát, hivatkozva arra, hogy magától az Úr Jézustól kapta az erre vonatkozó tanítást. A Szentmise hitünk szent titka, melynek nagy méltósága hódoló magatartásra késztet bennünket.
Az Evangéliumban a jól ismert csodálatos kenyérszaporításról hallunk. Mindenekelőtt szívmelengetően hat az Evangélista megjegyzése, hogy Jézus szívesen fogadta az embereket. Aztán megtudjuk azt, hogy az Apostolok haza akarták küldeni a népet, mivel éhesek voltak, de Jézus nem engedte, hanem felszólította őket, hogy ők adjanak nekik enni. Harmadszor megtudjuk azt, hogy Jézus úgy segítette ki a bajból tétova Apostolait, hogy Ő maga vette kézbe a helyzetet és utasításokat adott.
Mindenekelőtt álljunk meg egy pillanatra az Evangélista szavainál, hogy Jézus szívesen fogadta az embereket. Soha senkit nem küldött el, jóllehet voltak olyanok is, akik rosszkor keresték Őt. Nikodémus éjnek idején jött el Hozzá, mert nem akarta, hogy felismerjék. Gondolhatott volna arra, hogy Jézusnak is szüksége volt éjjeli pihenésre, de Jézus mégis szívesen fogadta Nikodémust. A „rossz hírű nő” a farizeus házába jött Jézus után, nem gondolva arra, hogy ezzel megbotránkoztatja a farizeus Simont, Jézust pedig „rossz hírbe” hozza, amint ezt Simon meg is fogalmazta magában. Jézus azonban a tolakodó nőt is szívesen fogadta. És szívesen fogadta a mostani Evangéliumban szereplő nagy tömeget, jóllehet Ő is éhes volt és fáradt. Jézus ma is ilyen, minket is szívesen fogad, bárhol és bármikor keressük Őt. De jó lenne egy kis szívességet is tanulni Jézustól, amikor mások fordulnak hozzánk ügyes-bajos dolgaikkal, kéréseikkel.
Fontoljuk meg továbbá, hogy az Apostolok már kevésbé voltak megértőek az emberekkel szemben, mint Jézus. Nemcsak ők voltak éhesek és fáradtak, hanem az emberek is, és esetleg attól tartottak, hogy az éhes tömeg kezelhetetlenné válik. Haza akarták küldeni a népet. Furcsa az Apostolok viselkedése. Szeretnénk megtudakolni tőlük, mi jogon gondolták, hogy hatalmuk van a Jézust kereső emberek fölött. Jézus erre nem hatalmazta fel őket. Általános lélektani jelenség, hogy mindig másokat akarunk rendre utasítani. Jézusnak nem tetszett Apostolai csendőri magatartása, ezért mintha meg akarta volna tréfálni őket azzal, hogy lehetetlen kért tőlük: adjanak ők ennivalót az embereknek. Nem valószínű, hogy az Apostolok elmosolyodtak Jézus szavaira, hanem inkább még mélyebbre süllyedtek zavarukban és elveszettségükben. Ugyanakkor, remélhetőleg, megtanultak egy alapvető leckét, amelyre később is nagy szükségük lesz: a kereszténység időnként a lehetetlen dolgok logikáját követi. Itt Jézus azt követelte tőlük, hogy öt kenyérrel és két hallal etessenek meg ötezer embert. A feltámadás után még lehetetlenebb feladatot bízott rájuk: hogy menjenek az egész világra és hirdessék minden népnek az Evangéliumot. Emberileg lehetetlen dolgok ezek, de amikor az Apostolok engedelmeskedtek Jézus szavának, megtörtént a csoda: volt kenyér is meg hal is bőven, az Evangélium pedig elterjedt az egész világon. Még valamit megtanultak az Apostolok: hogy Jézus a lehetetlen helyzetek ura, és ha engedelmeskednek neki, akkor kisegíti őket a bajból, ami ezúttal is beigazolódott.
Amikor Jézus látta, hogy Apostolai még mindig tétováznak, kézbe vette a dolgok menetét és ellentmondást nem ismerő hangon utasításokat adott: telepítsék le az embereket ötvenes csoportokban, kezébe vette az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, megáldotta és tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek. Nem tudjuk, meddig tartott a váratlanul jött bankett, de az emberek biztosan jól érezték magukat és sokáig nem akartak hazamenni. A végén Jézus mintha még egyszer meg akarta volna tréfálni tanítványait, adott nekik egy kis többletmunkát: rájuk bízta a maradék begyűjtését. Mindebben Jézus irántuk való szeretete nyilvánult meg. A szeretetnek sok jelzője van, Jézusnak pedig volt jó humorérzéke, amelyet szintén alkalmazott tanítványainak nevelésében. Ne ijedjünk meg, ha időnként Jézus tőlünk is lehetetlennek tűnő dolgokat kér, és eközben az az érzésünk, hogy nem értjük, mit akar tőlünk. Higgyük el neki, hogy nem viccelődik velünk, hanem nevelget bennünket, mint ahogyan Apostolait is nevelgette, alkalmazva még a humort is.

Az oldalt jelenleg látogatja: 1      Letöltésszám 2011-12-02-óta: 742143
mind – siem 2011