Gondolatok Mennybemenetel főünnepén

Urunk mennybemenetele ünnepének első olvasmánya az Apostolok Cselekedeteinek nyitánya, amelyben a szent író ünnepélyesen kifejti, hogy Jézus feltámadt: „Szenvedése után sokféleképpen bebizonyította, hogy él: negyven napon át ismételten megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról”. Jézus ma is él és hívei tanúskodnak erről életükkel, szavaikkal, tetteikkel.
A második olvasmányban Szent Pál azért imádkozik, hogy a dicsőség Atyja, Jézus Krisztus Istene, adja meg az Efezusban élő híveknek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás lelkét, hogy megismerjék Jézus Krisztust. Mi is hálásak vagyunk Szent Pálnak, ezért a szép imáért, hiszen nekünk is szükségünk van a kinyilatkoztatás lelkére, hogy egyre mélyebben behatolhassunk hitünk szent titkaiba.
Urunk mennybemenetelének Evangéliumában Szent Lukács Jézus utolsó szavait ismerteti. Jézus három dolgot mondott. Először azt mondta, hogy be kell teljesednie mindannak, amit Róla a törvényekben, a prófétákban és a zsoltárokban írtak. Másodszor megnyitotta értelmüket és megmagyarázta nekik, hogy a Messiásnak szenvednie kellett. Harmadszor meghagyta nekik, hogy rájuk bízza a nagy feladatot, hogy minden népnek hirdessék mindazt, aminek tanúi voltak.
Először, Jézusban beteljesedett a kinyilatkoztatás. Isten mindent elmondott magáról, amit mondani akart, elsősorban azt, hogy szereti az embert. Csakhogy ezzel nem lett vége a kinyilatkoztatásnak. Jézus mennybemenetelével csak az egyik szereplő „forgatókönyve” ért véget. Isten szólt, kimondta önmagát, elmondta mindazt, amit el akart mondani. Most a másik szereplőn a sor: az embernek kell színre lépnie és megérteni azt, amit hallott, magáévá tenni azt, ami a neki szánt üzenet.
Másodszor, a mi „forgatókönyvünk” még rengeteg anyagot tartalmaz, amit nem mondtunk el. Jézus ezt nagyon jól tudta, nemcsak a mi esetünkben, hanem első tanítványai forgatókönyvét is jól ismerte. Jézus tudta, hogy tanítványai maguktól fogva képtelenek lesznek megérteni a kinyilatkoztatásban foglalt igazságokat, ezért megnyitotta értelmüket és megmagyarázta nekik, hogy a Messiásnak szenvednie kellett. Számunkra is a legnehezebb feladat a szenvedés értelmének felkutatása. Nekünk is szükségünk van isteni ihletre, hogy megfejtsük a titkokat. Jézus minket sem felejtett el: nekünk ajándékozta a Szentlelket, mellénk állította az Egyházi Tanítóhivatalt, amelynek a hit kérdésében szavatolta a tévedhetetlenséget, Vértanúkat és Szenteket támasztott az Egyház történelme során, hogy hiteles tanúként álljanak mellettünk.
Harmadszor, nekünk is tanúkká kell válnunk és hirdetnünk kell mindazt, amit magunk is megtapasztaltunk. Mi is beépülünk a Vértanúk és Szentek végeláthatatlan láncolatába és folytatjuk azt a küldetést, amelyet az Apostolok kezdtek el és amelyet majd tovább kell adnunk gyermekeinknek és az utánunk következő nemzedékeknek.
Urunk mennybemenetelével új szakasz kezdődött a világ és minden ember egyéni sorsában: Jézus saját személyében hidat vert az ég és a föld, Isten és az ember között. A Szentek már átmentek a hídon, mi viszont reménnyel a szívünkben, égre emelt tekintettel valljuk, hogy nyitva a mennyország, amint ezt Urunk mennybemenetelekor az első tanítványok tették. Erőnk pedig az az áldás, amelyet Jézus utolsó földi gesztusaként nekünk ajándékozott. Szent Lukács evangélista zárószavai minden hívő életprogramja: „Leborulva imádták, aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Mindig a templomban voltak, és dicsőítették az Istent”.   

Az oldalt jelenleg látogatja: 0      Letöltésszám 2011-12-02-óta: 724194
mind – siem 2011