Gondolatok Húsvét 5. vasárnap

A Húsvét utáni ötödik vasárnap első olvasmánya az Apostolok Cselekedeteiből vett szép leírás, amelyből megtudjuk, hogy Szent Pál és Szent Barnabás „erőt öntöttek a tanítványok lelkébe, bátorították őket, hogy tartsanak ki a hitben, mert sok szorongatás közepette kell bejutnunk az Isten országába.” Egyrészt nekünk is szükségünk van bátorításra, másrészt fontoljuk meg, hogy mások viszont tőlünk várják a bátorítást.
A második olvasmány a Jelenések Könyvéből vett szakasz, amelyben Szent János megosztja velünk nagyszerű látomását az új égről és új földről. De nem a túlvilágról beszél, hanem Isten hajlékáról az emberek között. Jó tudni, hogy az Isten világa és a mi világunk egybeolvadnak az élet minden terén.
Az Evangéliumban Jézus kihirdeti az új parancsot: „szeressétek egymást!” Több érdekes részletre figyelhetünk fel ebben a rövid evangéliumi szakaszban. Jézus ezúttal „fiaimnak” nevezi Apostolait. Ez arra utal, hogy Jézus a szülő szerepébe helyezte magát. Nevezte Ő tanítványait, szolgáknak („már nem nevezlek benneteket szolgáknak”, vagy amikor azt mondta nekik, hogy úgy fogalmazzanak, hogy „haszontalan szolgák”), nevezte őket gyermekeinek, tanítványainak, barátainak. Most fiaimnak nevezi őket. Ez utalás arra is, hogy most már nem kisgyerekek, hanem felnőtt emberek, akikre felelősséget lehet ráruházni. És tényleg, a szeretet parancsa nem kérés, nem ajánlat, nem felszólítás, hanem parancs: „Új parancsot adok nektek!” Jézus ma is úgy fordul hozzánk, mint akinek joga van parancsolni. A kereszténység nem önkéntesek klubja, hanem Jézus által kiválasztott tanítványok Egyháza, amelyben kötelességek is vannak, amelyeket azonban csak felnőtt emberek képesek teljesíteni.
Másodszor megtudjuk azt, hogy a keresztény szeretet mintája Jézus szeretete: „Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást”. Milyen volt Jézus szeretete? Talán három képben tudnánk kifejezni ezt a szeretetet: Jézus szeretete apai, anyai és testvéri szeretet.
Jézus szerette tanítványait erős, férfias szeretettel, mint ahogy az apák szeretik gyermekeiket. Jézus nem volt gyenge tanítványai hibáival szemben. Pétert sátánnak nevezte, amikor el akarta téríteni Őt a szenvedés útjáról; a két Zebedeus testvérnek a szemébe mondta, hogy nem tudják, mit kérnek Tőle, amikor az első helyekre pályáztak egy nem létező evilági Isten országában; Tamást megfeddte, amiért nem hitt azoknak, akik látták Őt a feltámadás után; a két emmauszi tanítványt balgáknak nevezte, amiért nem voltak hajlandók végiggondolni a nagyhéti eseményeket az Írások tükrében. Jézus nevelte tanítványait, megtanította őket imádkozni, felvilágosította őket az Írások reá vonatkozó igéiről, utasításokat adott nekik, amikor első apostoli útjukra küldte őket. Jézus szeretete ma is ilyen: férfias, apai: minket is figyelmeztet, irányít, nevel.
Jézus szerette tanítványait gyengéd, óvó szeretettel, mint az anyák szeretik gyermeküket. Védte őket, amikor a komisz farizeusok támadták őket, amiért nem böjtölnek és nem tartják be az ősök szokásait; félrehívta őket egy magányos helyre, hogy pihenjenek meg, mert látta, hogy fáradtak voltak; kedvesen fiacskáimnak nevezte őket az utolsó vacsora meghitt hangulatában; még elfogatása pillanatában is rájuk gondolt és őket fedezte, amikor felszólította a katonákat, hogy hagyják menni az övéit. A feltámadás után pedig kedvesen reggelivel várta őket a tóparton, amikor egész éjszakai fáradozás után nem fogtak semmit. Jézus minket is így szeret: gyengéden, anyai módon, oltalmazón.
Jézus szerette tanítványait kedves, baráti szeretettel. Mondta nekik, hogy ezentúl már nem nevezi őket szolgáinak, hanem barátainak, akiknek kinyilvánította szíve titkait; csendesen aludt a bárkájukban, amikor azok kieveztek a nyílt vizekre, mert megbízott bennük, mint ahogy a jó barátokban megbízunk; lakodalomba ment velük Kánába. Elfogadta tanítványait olyanoknak, amilyenek voltak, jó tulajdonságaikkal, erényeikkel és gyengeségeikkel együtt. Jézus minket is így szeret, kedves, baráti szeretettel.
Jézus azonban azt is mondta, hogy nekünk szintén így kell szeretnünk egymást. A mi szeretetünknek is magán kell viselnie az apai szeretet jegyeit, ami azt jelenti, hogy bátran figyelmeztetjük a másikat, ha letért a helyes útról, de azt is, hogy tudjunk odaállni a másik mellé és támogatni őt keresésében, munkájában, fáradságában. A mi szeretetünknek is anyai jelleggel kell bírnia, amely arra késztet bennünket, hogy óvjuk a másikat minden kiszolgáltatottságtól, és hogy lehajoljunk a kicsikhez, az elesettekhez, a szükséget szenvedőkhöz. Végül a mi szeretetünknek is baráti szeretetnek kell lennie, amellyel a másikat elfogadjuk olyannak, amilyen, minden jó tulajdonságával és gyengeségeivel együtt.
Hogy hogyan kell szeretnünk egymást azt magától Jézustól tudjuk, a Szeretet Nagymesterétől. A keresztény ember azzal is dicsekedhet, hogy a legjobb iskolába iratkozott: Jézus iskolájába, ahol a legkiválóbb Tanítómestere van.

Az oldalt jelenleg látogatja: 0      Letöltésszám 2011-12-02-óta: 712259
mind – siem 2011