Gondolatok Farsangi évközi 6. vasárnap

Az évközi hatodik vasárnap első olvasmánya Jeremiás próféta könyvéből vett figyelmeztetés, hogy az ember boldogságát csak Istenben találja meg. Ez ránk is érvényes: szükségünk van Istenre ahhoz, hogy megtaláljuk életünk teljességét.
A második olvasmányban Szent Pál erőteljes szavait halljuk, hogy ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, akkor minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. Az evangéliumi boldogság nem a földi élet jutalma, hanem az örök élet ajándéka.
Az Evangéliumban Szent Lukács tolmácsolásában olvassuk a Nyolc Boldogságot. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert pl. Szent Máté másképpen fogalmaz, amikor bemutatja a Boldogságokat. Szent Máté általánosan fogalmaz: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa”. Ezzel szemben Szent Lukács bemutatja a konkrét hallgatóságot, akikhez Jézus szavait intézte: „Ekkor tanítványaira emelte tekintetét és megszólalt: Boldogok vagytok ti, szegények, mert tiétek a mennyek országa”.
Három körülményre figyelhetünk itt fel. Először megtudjuk azt, hogy Jézus lejött újonnan kiválasztott Apostolaival a hegyről, ahol imádkozott értük és magához hívta őket. Másodszor megtudjuk azt, hogy amikor Jézus megállt egy sík terepen, rengeteg tanítvány odasereglett hozzá, s hatalmas tömeg gyűlt köré egész Júdeából, Jeruzsálemből, valamint a tiruszi és szidoni tengermellékről. Harmadszor megtudjuk azt, hogy Jézus úgy hirdette meg a Boldogságokat, hogy tanítványaira emelte tekintetét.
Három embercsoporttal találkozunk itt: az újonnan kiválasztott tizenkét Apostol, a Tanítványok, és a Tömeg. Ez a három kategória kifejezi három módját annak, hogyan lehet Jézust követni. Vannak az Egyházban Apostolok, akik, hogy úgy mondjuk, hivatásbélileg, professzionista módon követik Jézust, akiket Ő maga tett meg Egyházának munkásaivá: A Pápa, a püspökök, a papok, a szerzetesek és szerzetesnők. Vannak továbbá az Egyházban tanítványok, elkötelezett világi hívek, akik napról napra élik a Boldogságokat, és vannak az Egyházban tömegek, akik, ha távolról is, de kapcsolatban állnak Jézussal. A Boldogságok meghirdetésénél Jézus mindhárom emberkategóriához szólt.
Amikor az evangéliumi Boldogságokról beszélünk, akkor szívesen nevezzük azokat a kereszténység alapokmányának, a keresztény életvitel általános újszövetségi útmutatójának. Csakhogy nem könnyű meghatározni a Boldogságok igazi mibenlétét ezért igen nehéz általánosítani.
Jézus nem azt mondja, hogy minden szegény automatikusan boldog, hanem ezt tanítványairól mondta, akik, mint tudjuk az Evangéliumból, tényleg éheztek olyannyira, hogy szombaton kénytelenek voltak tépni a kalászokat; a tanítványokat üldözték a farizeusok olyannyira, hogy Jézus védte őket. Ebből arra utalhatunk, hogy a Boldogságok nem általános elvek, hanem mindenkinek saját magának kell megtalálnia boldogságának forrását. Mert vannak jólétben élők, akik boldogtalanok; vannak olyanok, akiket senki sem üldöz, mégsem boldogok. Az evangéliumi boldogság válasz arra a kérdésre, hol van Isten a szenvedésünkben? Ha képesek vagyunk meglátni Istent, akkor is, amikor hiányoznak a legalapvetőbb anyagi szükségleteink, amikor képesek vagyunk megfogni Isten kezét akkor is, amikor az emberek talán üldöznek bennünket hitünkért, akkor boldogok vagyunk. De ezt senki sem mondhatja meg nekünk, hanem magunknak kell megtalálnunk.
Ki a boldog és miért? A boldogság nem azonos az örömmel, az ujjongással, a gondtalan élettel. Boldog az az ember, akinek élete Istenben van lehorgonyozva. A Boldogságok nem társadalmi kategóriák. A szegények, akikről az Evangélium beszél, nem a nincstelenek, a koldusok, a csövezők, hanem azok, akik megértették azt, hogy emberségük csak akkor halad a beteljesülés felé, ha Istenre irányították életüket.
Próbáljuk más szavakkal behelyettesíteni a Boldogságokat. „Boldogok a szegények…” Boldog az alázatos, aki tudja, hogy minden élet értéke Istentől van. Boldog az, aki érzi, hogy mindenben Istentől függ. Boldog az, aki elfogadja Isten reá vonatkozó tervét.
„Boldogok, akik sírnak.” Boldog az, aki képes sírni saját vétkei és esetlensége miatt, amint ezt Szent Péter tette. Boldog az, aki tud másokkal együtt sírni. Boldog az, aki képes könnyekre fakadni, amikor látja a világban uralkodó igazságtalanságokat.
A mi boldogságunk nem a külső körülményektől függ, hanem Isten jelenlétének tudatosításától.

Az oldalt jelenleg látogatja: 0      Letöltésszám 2011-12-02-óta: 680202
mind – siem 2011