Gondolatok Évközi 23. vasárnap

Az évközi huszonharmadik vasárnap első olvasmánya Ezekiel próféta könyvéből vett szakasz, amelyben a próféta tudatosítja magában, hogy felelős azokért, akikhez küldetése szól. Ez ránk is vonatkozik: felelősek vagyunk egymásért.
A második olvasmányban Szent Pál tömören összefoglalja a parancsokat és kifejti, hogy a szeretet a parancsok foglalata. Van ebben az olvasmányban egy igen szép gondolat, amelyre nagy szükségük van a mai embereknek: „ A szeretet nem tesz rosszat az embertársnak!”
Szent Máté evangéliumában két téma fonódik egységes egészbe: a testvéri intelem és a közös ima. Ez a két téma azért tartozik egybe, mert rávilágítanak a másokhoz való viszonyunkra. Nem lehet olyan valakivel együtt imádkozni, akit nem szeretünk, vagy akiről úgy véljük, hogy ő nem szeret bennünket. Mindez alkalmat ad arra, hogy elgondolkozzunk ember közti viszonyainkról és imaéletünkről.
Az evangéliumi olvasmány első része a testvéri figyelmeztetésről szól: „Ha testvéred megbántott, menj és figyelmeztesd négyszemközt”. Az első dolog, amire felfigyelhetünk, hogy Jézus mennyire „modern” nyelven beszél. Érzékeny a másik ember jó hírnevére: „Ha testvéred megbántott, menj és figyelmeztesd négyszemközt”. Ma ezt úgy mondanánk, hogy tartsd tiszteletben a másik magán életét, ne rontsd mások előtt méltóságát.
Egy másik dolog, amire felfigyelhetünk: Jézus azt mondja, ha úgy érezzük, hogy mi vagyunk a megsértett fél, akkor nekünk kell először lépnünk: „menj és figyelmeztesd négyszemközt”. Mi leginkább azt várnánk el, hogy az a másik jöjjön el hozzánk, és alázatosan bocsánatot kérjen tőlünk. Jézus nem így képzelte el tanítványai nagylelkűségét. A megbocsátás sohasem lehet erkölcsi fölényünk fitogtatása. Jó tudni, hogy Jézus is így viselkedik velünk szemben. Amikor bűnösnek érezzük magunkat, nem kiáltatja velünk világgá gyarlóságainkat, hanem megelégszik azzal, hogy a szentgyónásban halkan, tanúk nélkül, csak a pap előtt megvalljuk bűneinket, aki a szerető Isten nevében megadja majd a feloldozást.
Az evangéliumi szakasz második része a közös imával, vagy még pontosabban, a kérő imával foglalkozik: „Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól”. Az első dolog, amire valószínűleg nagy örömmel felfigyelünk ennél az evangéliumi olvasmánynál, hogy Jézus mintha rehabilitálná a kérő imát. Igen gyakran a szónokok és lelki írók figyelmeztetnek bennünket arra, hogy az ima elsősorban Isten dicsérete, nem pedig állandó kérés. Jézus mintha nem ismerné ezt a megkülönböztetést. Egyszerűen kijelenti, hogy kérhetünk az Atyától bármit, amit akarunk. Eszünkbe jut, mennyi mindent szeretnénk tőle kérni: egészséget és békét, jólétet és hosszú életet. De amíg így sorakoztatjuk kívánságainkat, valahogy kezd felmerülni bennünk a kétely, hogy valami még sem lenne rendjén. Tényleg jól értettük Jézus buzdítását, hogy kérhetünk bármit, amit csak akarunk, és mindezt feltétel nélkül? Ha ugyanis tovább olvassuk az evangéliumi szakaszt, akkor megjelenik egy furcsa feltétel. Igen, kérhetünk mindent, de csak úgy, hogy előbb megegyeztünk abban, hogy mit is akarunk kérni. És pontosan itt kezdődik a nehézség. A földműves esőt szeretne, a kiránduló szép időt; a férj kislányt szeretne, a feleség kisfiút; az elárusító sok gazdag vevőt, a vásárló sok olcsó árut. Ekkor rájövünk arra, hogy talán mégis jobb a Jóistenre bízni a döntést, mert különben összeveszne a világ.
Jézus tehát nemcsak jóságos, hanem realista is. Az egyetértést említve, Jézus egyik legsebezhetőbb emberi tulajdonságunkat érintette. Nagyon kevés dologban vagyunk képesek egyetérteni a másikkal. Ne tévesszen meg bennünket a látszat, mert ha valaki elfogadja a másik nézetét, ez még nem jelenti azt, hogy egyetért vele. A pszichológia ugyanis azt tanítja, hogy ahol két ember él együtt, vagy egymás mellett, szinte elkerülhetetlenül egyik lesz a domináns személy, vagyis aki kezdeményez, a másik pedig a passzív személy, azaz aki elfogadja a másik vezetését. Ez azonban nem egyetértés, hanem kompromisszum. Megalkuvás, esetleg meghunyászkodás. Az igazi egyetértés feltétele, hogy többen hasonló módon észleljék és értékeljék a valóságot. Erre, sajnos, csak ritkán vagyunk képesek, mert a gyakorlatban mindenki a maga igazát tartja igaznak, a maga nézetét helytállónak.
Mégis, ez az evangéliumi szakasz örömhír. Ez az örömhír pedig az, hogy nem vagyunk egyedül emberi vergődéseinkben. Az első részben megtudjuk, hogy a mennyországban figyelemmel kísérik földi életünket olyannyira, hogy amit a földön megkötünk, azt a mennyországban is érvényben tartják. A folytatásban pedig megtudjuk, hogy a mennyország nem hely, hanem személy, azaz a szerető mennyei Atya, aki szinte lesi gondolatainkat, imáinkat, hogy kiönthesse ránk szeretetének ajándékait.

Az oldalt jelenleg látogatja: 0      Letöltésszám 2011-12-02-óta: 495738
mind – siem 2011