Gondolatok Évközi 22. vasárnap

Gyerekekkel kirándulok. Miközben ők a mezőn virágokat gyűjtenek, hogy
díszítés kerüljön a szabadtéri mise alkalmi oltárára, én leülök
pihenni. Egyszer csak a térdemre száll egy színes szárnyú pillangó.
Talán azt gondolja, hogy ha én jó helyet találok a pihenéshez, ő talál
még jobbat. Szárnyait kiterjeszti, a nap felé fordítja, így könnyen
megfigyelhetem szépségét. Hamarosan egy kisfiú közeledik. Amikor
észreveszi a velem barátkozó lepkét, lépteit lelassítva, óvatosan teszi
meg az utolsó métert. De mégsem elég óvatos, fejének árnyéka a lepkére
esik, s az pár pillanat múlva tovarepül. Lám, egy kis árnyék elég
ahhoz, hogy a pillangó elszálljon. “Mi kell ahhoz, hogy repüljön?” –
kérdezem a fiút. “Szárny kell hozzá, – feleli ő – ha lenne szárnyunk,
mi is tudnánk repülni, mint a madarak.” A fiú továbbmegy, talán másik
lepkét keres, s nekem közben eszembe jut Paul Claudel francia költő,
aki egy művében arról ír, hogy egy kicsiny pillangó felreppenéséhez
szükség van az egész hatalmas égboltra. Én első pillanatban az árnyékra
gondoltam, a fiú a szárnyakat emlegette, a költő pedig az égboltot.
Most akkor miért is repült fel a lepke?
Mi szükséges a boldogsághoz? Mi kell ahhoz, hogy az ember boldog
legyen? Mi kell ahhoz, hogy megtaláljam a boldogságot? A felreppenő
pillangó példája arra tanít, hogy érdemes más-más szempontból megnézni
a kérdést. Arra figyelmeztet, hogy nem érdemes földi csecsebecséket
sorolnunk, mintha ezektől függne boldogságunk, hanem nagyobb távlatba
kell helyeznünk a kérdést. A világtörténelem során a Jézust megelőző és
az őt követő időkben számos művész, gondolkodó, író, költő vagy
híresség igyekezett már megfogalmazni az emberi boldogság titkát, de
kétségtelen, hogy Jézus mondásai, amelyeket a hegyi beszédben mond (vö.
Mt 5,1-12), egészen új távlatba helyezik a boldogság-kérdést. Tény,
hogy a Jézus által ajánlott utak, lehetőségek kissé furcsák számunkra,
mert eddig másképpen képzeltük boldogságunkat, a Krisztus-követést, a
kereszthordozást.
A mai evangéliumban ezt mondja Jézus: “Ha valaki követni akar engem,
tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen” (Mt 16,24). Jézust
követni a boldogság útja számunkra. Jó volna nem morfondírozni tovább
azon, hogy egy fizetésemelés vagy egy áruházi akció jelent-e nagyobb
boldogságot. Jó volna mértékletességet tanúsítani és szerényebbre fogni
vágyainkat. Jó volna bepillantanunk a mennyek országát megtalálók
szegényes otthonába. Jó volna megízlelnünk a vigasztalást meglelők
könnycseppjeit. Jó volna birtokolni a szelídek még
négyzetcentiméterekben sem mérhető örökségét. Jó volna, ha életünkben
legalább egyszer jóllakhatnánk az igazsággal. Jó volna az isteni
irgalmasságban bízva tiszta szívből megbocsátani az ellenünk
vétkezőknek. Jó volna, ha Istent meglátó tiszta szív dobbanna
keblünkben. Jó volna, ha ránk találna az Isten gyermekeinek járó
békesség. Jó volna üldözöttnek, menekültnek, kitaszítottnak, jogtalanul
megvádoltnak lenni. Jó volna boldognak lenni. Jó volna boldognak lenni
úgy, ahogyan Isten adja a boldogságot. Nem ígéri, hanem adja. Mert
Isten sok mindent ígér nekünk, százannyit mindenért, amit érte
elhagyunk, s ráadásként ígéri az örök életet. De a boldogságot ő nem
ígéri, hanem adja. Már most adja, a földi életben.
Szóval, gondolkozz el azon, hogy mi kell a pillangó repüléséhez, s
közben talán rájössz, hogy mi kell a boldogsághoz! Azon pedig ne
gondolkozz, hogy mit jelent Krisztus követése, hanem csak egyszerűen
tedd meg vele, Krisztussal az első lépést! A többi már menni fog.

Az oldalt jelenleg látogatja: 0      Letöltésszám 2011-12-02-óta: 518724
mind – siem 2011