Gondolatok Pünkösdvasárnap

Megérett ez a világ a pusztulásra, halljuk nagyon sokszor embertársaink ajkáról, és talán sokszor mi is ezt gondoljuk.. Ez a gondolat és vélemény jobbára abból fakad, hogy körülöttünk mennyi igazságtalanság, rossz és bűnös dolog történik. A híradások ilyenekkel vannak tele: – valahol az országban félholtra vertek egy embert saját házában néhány száz forintért, emelték a kenyér árát és így tovább. A végén pedig megerősítésként megismételjük: Megérett ez a világ a pusztulásra. Ezeken elgondolkozva én másként fogalmaznék: Megérett a világ a változásra. Kétségtelen, vannak negatív jelenségek. Sokan önző módon csak önmagukért élnek, dolgoznak. A fiatalok számára a szórakozás vágya elnyomja a tanulás és lelki fejlődés vágyát. Előtérbe kerültek olyan irányzatok, amelyek nem tisztelik az emberi élet kezdetét és végét. A társadalmi igazságtalanság miatt egyre nő a gazdagok és szegények közti
távolság. A gazdasági fejlődés háttérbe szorítja a környezet, az emberi élettér védelmét. A demokráciának nevezett társadalmi modell sok szempontból csődöt mondott a “globálisnak” nevezett értékek túlzott hangoztatása miatt. A béke világméretű hirdetése mögött háborúk és polgárháborúk dúlnak. A pénzvilág – túlterjeszkedve a gazdaság területén – tért hódít a tudomány, a művészet és a sport világában. Az emberek közti kapcsolatokban természetellenes formák kerülnek előtérbe. A becsületes munka helyett az ügyeskedés és a versengés előnyt élvez.
És mindenütt érezzük, hogy az ember elveszik a felfordult világban. Igen, megérett a világ a változásra. Valóban megérett a világ a
megújulásra, mégpedig olyanra, amely az embert szolgálja. Honnan, kitől várhatjuk ezt? Honnan, kitől jöhet olyan tartós
megújulás, amely nem lesz kártékony az ember számára, hanem valóban testi és lelki fejlődését szolgálja? Honnan, kitől jöhet olyan
újjászületés, amelynek alapja az igazságosság, a szeretet és a béke? A történelem igazolja, hogy az ember nem képes megvédeni magát önmagától. Szent II. János Pál pápa több írásában és beszédében állította egymással szembe a “halál kultúráját” és az “élet kultúráját” (például Az élet evangéliuma kezdetű, 1995-ben megjelent enciklika). A pápa az előbbi alatt azokat az emberi élettel tudatosan szembeforduló rendszereket, folyamatokat értette, amelyek különféle programokkal és tudományosnak nevezett módszerekkel támadják az életet és az élethez való jogot. A “halál kultúrájának” képviselői törvényes hátteret teremtenek életellenes magatartásukhoz, s ezzel megtagadják azt, hogy Isten az élet és a halál Ura. Rossz, erkölcsileg helytelen, bűnös kezdeményezések ezek az ember részéről. Ezzel szemben az Egyház elismeri Isten hatalmát az élettel kapcsolatban. Tiszteletben tartja Isten szándékát az emberi élettel, annak kezdetével és befejezésével kapcsolatban. Elfogadni Isten rendjét és értékeit, ez az élet kultúrája. Az ember és a világ számára megújulást, újjászületést a Szentlélek hozhat. Ő tanít meg bennünket az igazságra és az igaz értékekre. Ő ismerteti meg velünk, hogy mi a jó és mi a rossz. Ő ad nekünk erőt, hogy elutasítsuk a rosszat és minden élethelyzetben a jót válasszuk. A Szentlélek mutatja meg életünk célját, értelmét: Istent keresni és megtalálni, a szeretetet keresni és megtalálni Istenben. Hozzon számunkra Istenben való megújulást a pünkösdi Szentlélek!