Gondolatok farsangi évközi 5. vasárnap

A II. Vatikáni zsinat dokumentumait vagy más, hivatalos egyházi megnyilatkozásokat olvasva könnyen észrevehetjük ezen írások nyitott
jellegét. Nem kívánnak végérvényes definíciókat adni. Nem zárnak le véglegesen nyitott kérdéseket. Nem döntenek el régóta vitatott
teológiai kérdéseket. Inkább irányt mutatnak. Ebben az értelemben az évszázadok óta tartó párbeszéd folytatásai, mert a valódi párbeszédnek
nem lehet az a célja, hogy bizonyos kérdések eldöntésével lezárják magát a párbeszédet is. Az isteni kinyilatkoztatás megértése terén,
Isten titkainak felfedezésekor szintén nem lehet cél, hogy örökre megváltoztathatatlan módon fogalmazzunk meg igazságokat. Nem arról van
szó, hogy az igazság megváltoztatható, torzítható vagy elferdíthető, hanem a nyitottságról, hogy a későbbiekben még jobban megismerhetünk
valamit. A természettudományok területén szintén megfigyelhető ez a nyitottság, mert az újabb kutatások új titkokat tárnak fel az ember
számára és ezeknek köszönhetően a korábbi elméleteket esetleg módosítani szükséges.
A Szentírás, az evangélium és Jézus kijelentéseinek magyarázatával kapcsolatban ugyanígy szükség van a nyitottságra. Furcsa volna, ha
olyan megállapításokat tennénk, hogy Jézusnak egy kijelentése ezt jelenti és minden más nézet helytelen. Nagy hiba volna ilyen módon szűk
korlátok közé szorítani a krisztusi tanítás gazdagságát. Főként az ő példabeszédeire, hasonlataira igaz ez. Az értelmezési lehetőségek a
korok és az emberi környezet változásával, a kultúra fejlődésével kiszélesednek, ezért hasznos, ha az adott kor embere számára próbálunk
igazságokat, tanulságokat megfogalmazni belőlük. Néha meglepődünk azon, hogy Jézus példázatai mennyire időtállóak,
évszázadokon, évezredeken keresztül változatlanok. A só íze nem változik. Jézus korában is ugyanolyan lehetett, mint manapság és
ugyanilyen lesz a jövőben is. Régen is és ma is ugyanarra, az ételek ízesítésére, illetve tartósításra használták. A lámpa régen is és ma is
azt a célt szolgálta, hogy világítson. Nyugodtan eltekinthetünk attól a formai különbségtől, hogy 2000 évvel ezelőtt olajlámpást használtak, ma pedig energiatakarékos izzókat. Jézus időtálló példázatai megkönnyítik számunkra a helyes értelmezést.
Ezt olvassuk a mai evangéliumban: “Ti vagytok a föld sója. … Ti vagytok a világ világossága” (Mt 5,13-14). A világ olykor szinte
hihetetlenül gyors változását, az értékek leértékelését és eközben a maradandó igazságot keresőket látva tesszük fel a kérdést: mi az Egyház
feladata napjainkban? Ha megelégszünk szokásos figyelmeztetéseink újbóli hangoztatásával, aligha tesszük azt, amit az Úr kér tőlünk. Ha
kisajátítjuk magunknak az üdvösség útjának felügyeletét és előírásokkal akarjuk kényszeríteni az embereket arra, hogy az általunk célba
vezetőnek tartott úton maradjanak, beleesünk egy farizeusi csapdába, amiből nincs kiút. Jobb volna tehát a magunk igazsága helyett Krisztus
igazságához ragaszkodnunk. Jobb volna újra felfedezni a krisztusi igazság gazdag tartalmát és azt, mint világító fényt felmutatni a
világnak. Nemde így tudunk fényes, világító, megvilágosító példát mutatni? Nem a magunk példáját, hanem Krisztus példáját! Talán itt az
idő, hogy újfajta módszereket alkalmazzunk az emberekkel való kommunikáció, a párbeszéd, az igehirdetés és az evangelizáció terén.
Talán eljött az idő, hogy új utakat keressünk a más vallási közösségekkel és felekezetekkel való egység megvalósítása területén.
Talán eljött annak az ideje, hogy ne csupán azt hangoztassuk, hogy ki, miért van kizárva a szentségek vételéből, hanem megkeressük annak
lehetőségét, hogy az isteni kegyelem az ő életüket is megújítsa a szentségek által. Talán itt az ideje, hogy a szegények felé új formában
mutassuk ki önzetlen szeretetünket. Talán ezt jelenti, hogy a föld sójává és a világ világosságává kell válnunk. Talán így tudjuk keresztényként Isten országát építeni.